Nita blogja

Tegnap este félálomban vergődve született meg ennek a bejegyzésnek az ötlete. Nosztalgiázzunk kicsit!

Moncsicsi: Igen, szerencsére az én korosztályom nagy részének még volt moncsicsije. Már csak onnan emlékszem arra, hogy nekem is volt, hogy egyszer régen megtaláltuk a pincében, nemrég pedig egy bevásárlóközpontban van bódé, ahol régi játékokat árulnak, és ott volt kicsi és nagy méretben egyaránt. Mert azt mindenki tudja, hogy :”Moncsi, moncsi, moncsicsi, mindig csak a moncsicsi, én meg csak azt kérdezem, hogy miért nincs nekem?”

Pelenkás állatkák: Na, ezeknek a nevére már nem emlékszem. Annyit tudok, hogyha hidegbe raktad a figurát, egy idő után elszíneződött a pelusa, és ha kék lett, akkor kisfiú volt, ha rózsaszín, akkor kislány. Jópár ilyen figurám volt, a szomszéd kislánnyal sokat játszottunk ezekkel.

Polly Pockets: Na, ennek e nevére még emlékszem is. A Polly Pockets egy ilyen kinyitható kis doboz, amiben kicsi kis figurák vannak. A doboz belseje ki van alakítva, nekem például  tengeres volt, amiben volt kis ágyikó meg minden. Persze ezek nem voltak túl olcsóak, ezért nekem több utánzat volt, mint eredeti

Pet Shop Pets: Hu, ezeket nagyon szerettem, rengeteget játszottam velük. Mint a neve is mutatja, itt játék kisállatokról van szó, amelyeknek volt mindig vmi különleges”tulajdonságuk”: például a fehér cicámnak mozgott a feje, és volt olyan kutyus, aminek a feje mozgott a csont után, persze mágnesnek köszönhetően. Még egy kisállat boltom is volt, amiben ha jól emlékszem egy papagáj volt, meg mindenféle állatos kiegészítők, kutyakaja meg ilyenek.

Sütibaba: Akinek az én korosztályomból nem volt lánykánt sütibabája, annak nem is volt gyerekkora. Imádtam ezt a a babát, az isteni illatát, meg hogy egyszer kalapos kislány volt, máskor meg süti. És szerintem az országban én vagyok az egyetlen, akinek tüsi hajú volt a babája. Ugyanis egy időben nagyon rám jött a fodrászolhatnék, és mivel nem volt olyan babám, aminek vissza lehetett csinálni a hosszú haját, ezért én a sütibabámat kopasztottam meg.

Barbie:  Alap. Nekem volt Baywatch barbim, igaz, fele akkora mellekkel, mint Pamela Andersonnak. Volt továbbá Barbie fürdőkádam, Barbie lakóautóm is. sajnos házam nem volt, és a nagy vágyam se teljesült, hogy legyen terhes Barbiem. De Kenem volt!

Én kicsi pónim: Volt egy kicsi belőle, meg egy nagyobb, ami kék volt piros sörénnyel. Ezekkel is elég sokáig el tudtam magamat szórakoztatni.

Tamagocsi: Na jó, ekkor már nem voltam annyira kicsi, de furcsa belegondolni, hogy mekkora őrület volt annak idején az a játék, ma meg sehol sincs már, nem mintha szerintem ezt bárki is bánná. Nekem egy kutyám volt, amit mindig halálra etettem, hogy lehessen neki szurit adni.

Persze lehetne még sorolni a legót, a társasjátékokat, a nagy kártyázásokat apuval…

Amikor tegnap este eszembe jutott ennek a posztnak az ötlete, és végig vettem gyerekkorom játékait, hirtelen eszembe jutott, amit édesanyám mesélt a gyerekkoráról. Tanyán laktak, és hát nem vetette fel őket a pénz. Kukoricacsuhéból volt babájuk, annak varrtak ruhákat. Anyukámnak talán egyetlen egy rendes babája volt, annak is maga varrt ruhákat. A karácsonyfa alatt meg az volt a nagy esemény, ha volt mindenkinek egy narancs… Innen látom csak igazán, hogy nekem mennyire szerencsés gyermekkorom volt abból a szempontból, hogy nagyon sok mindent megkaptam. Másrészt viszont azok, akik kevesebbet kapnak az élettől, jobban meg tudják azt becsülni. Úgy látom, a mai gyerekek sem tudnak igazán mit kezdeni a rájuk zúduló óriási játékmennyiséggel, és pont a lényeg vész el közben: az, hogy értékeljük azt, ami a miénk, vigyázzunk rá, mert a szüleink keményen megdolgoztak azért, hogy nekünk kicsit mindenből több jusson, mint nekik.

Nagyon rég nem gyártottam már bejegyzést, de mindennek eljön az ideje. Elég sok minden történt mostanság velem, meg körülöttem, azt sem tudom, hol is kezdjem.

Kezdjük ott, hogy már egy hónapja dolgozom, ugyanis szakmai gyakorlaton vagyok. Szerencsére élvezem a dolgot, a munkatársak nagyon rendesek, bírom őket. Munkát is kapok, és nem, nem kávét főzök (sőt, inkább ha kérem, akkor nekem főznek ). de két hét múlva hétfőn újra suli, fájó szívvel meg kell hát váljak majd azoktól az emberektől, akiket már egy hónap alatt megszoktam, megszerettem. Ilyen az élet.

Természetesen attól még, hogy nem írok, bőszen olvasok. Ez tetten érhető a Sci-fi könyvek oldalán és a Könyvgalaxison is. Mindemellett a blogbejegyzéseket is olvasgatom szorgalmasan. Mostanság mindenki a scifi haldoklásával/tündöklésével/zombivá válásával/aranykorával foglalkozik. Ahogy ezt más is írta, ezt majd úgyis az idő meg az utókor dönti el, hogy akkor ezt most az sf szempontjából jó vagy kevésbé jó korszak. Én ehhez sokat nem tudok hozzátenni, porszem vagyok a gépezetben, én fogom magam, reggelentea buszon olvasom a Csodaidőket, és ennyi.

De én egyáltalán nem bánom, ha erről beszélünk/nek, kell ez, hogy rálássunk a mai sf erősségeire és gyengéire. Amúgy meg mindegy, hogy régi vagy új mű, csak az számít, hogy jó-e vagy sem. És ahogy mindenben, az sf-ben is az a szép, hogy valakinek ez tetszik, valakinek meg  a másik.

Könyvmániám a szokásos, viszont mostanában anyagi megfontolásokból próbálom visszafogni magam. Azért sok mindennek még most sem tudok ellenállni  (vannak ugyanis olyan könyvek, amelyek “könyörögnek”, hogy vigyem haza őket ).

Két hónapja ráadásul új férfi lépett be az életembe, nem más, mint Berci. Gyönyörű, hosszú vörös szőrű, izgága kandúr pici cica. Mindössze 4 hónapos, de már alig fér el a karomon.

(Ez már egy kicsit régebbi kép, de megteszi.)

Hadiösvénnyel bőszen csinálgatjuk a Sci-fi könyveket, ő leginkább webmesteri funkcióban működik, de most pl. írt egy bejegyzést is. Sok örömet jelent nekem ez az oldal, én nagyon örülök, hogy mostanában egyre több hozzászólás érkezik. Ja, és képzeljétek, a munkatársaim szeretik a sci-fit, már csak ezért is bírom őket.

Mint azt már írtam, sajnos csak ma tudtunk lemenni a HungaroConra, de már ennek a pár órának is nagyon örültünk. Salgótarjánba zökkenőmentesen odaértünk, pont egy beszélgetés közepébe csöppentünk bele, a HVG cikkével kapcsolatban, amiről anno én is írtam a egy bejegyzésben. Az előadás utáni kis szünetben üdvözöltük az ismerősöket, és végre találkoztunk olyan emberekkel, akiket csak netről ismertünk eddig. Hackettől még dedikálást is sikerült kérni. Szélesi egyik könyvét is vittem, de mint kideült, ő már előző nap elment. No nem baj, a két friss ZSP díjasból legalább egyet elkaptam.

A következő beszélgetésben pedig a zsűritagokat lehetett vallatni arról, hogy mi a véleményük a Zsoldos Péter-díjra beérkezett művekről, mi alapján ítélték meg ezeket stb. Botond megint nem kerülhette el azt a kritikát, hogy túl sok az intim érintkezés az Isten gépeiben. Nagyon élvezetes volt hallgatni a zsűritagokat, kiváltképp Sárdi Margitot, akit jó volt végre élőben is látni, és tervezem, hogyha időm engedi, hogy benézek majd a sci-fi szemináriumára.

Ezek után még sikerült Bódi Ildikót is elkapni, aki maga a megtestesült kedvesség. Ő mondta nekünk, hogy van esély rá, hogy jövőre Budapesten rendezzék a Cont, aminek személy szerint nagyon örülnék.

Miután szétszéledtek az emberek, mi még Hackettékkel ebédeltünk, beszélgettünk egy kicsit, aztán 2 óra előtt elhagytuj Salgótarjánt. Mivel időnk még bőven volt, ezért még belefért egy kis séta Hollókőn, ahol én most jártam először,és nagyon tetszett, különösképpen a vár.

Szóval nem bántuk meg a 2 és fél órás utazást, nagyon megérte. Jövőre is ott a helyünk!!

Nah, eljött az az idő is, amikor regisztráltam a “Mit csinálsz most?” oldalra. Gondoltam kipróbálom mit esznek az emberek ezen az egészen. Mert hogy mostanában már nem is az a kérdés, hogy hány ismerősöd van, hanem hogy hányan követnek. Kíváncsi vagyok, ez az őrület meddig fog tartani.Természetesen mindenféle sztárocskákat is lehet követni, amint pl. arról írnak, hogy éppen kávéznak, vécéznek…

Engem itt lehet fellelni, aztán hogy meddig folytatom, azt majd meglátom…

Idén végre úgy néz ki, el tudunk jutni a Conra, igaz, most csak egy napra. Bódi Ildikónak írtam, hogy tegyen el nekünk két jegyet vasárnapra, remélem, meg is kapta az e-mailemet.

Jó lesz végre, hogy mindenki egy helyen lesz, aki számít, lehet jó nagyokat beszélgetni. Ráadásul apukám odaadja a kocsit, szóval az utazás is meg lesz oldva. Ha már kocsi, kommentbe aki tudja, írja meg nekem légyszíves, hogy tudunk a művháznál parkolni? Ha nem, akkor hol tudunk?

Szóval reszkess Salgótarján, jövünk!

Hát eltelt ez a két és fél hét is, és újra itthon vagyok, újra testet öltök a kibertérben is. A nyaralás nagyon jó volt, végül még A Szlovéniai több, mint egy hét mellett Olaszországban is voltunk egy hetet. Egy nagy álmom is valóra vált: láttam Velencét! A szűk kis utcák, az ezernyi híd, és a Dózse palota egyszerűen lenyűgöző, és volt szerencsém a Sóhajok hídján is átsétálni. Bővebb beszámoló képekkel napokon belül várható.

Szóval folytatom netes tevékenységem, először is azzal, hogy mindjárt írok egy bejegyzést ezen kívül, és a Sci-fi könyveken és a Könyvgalaxison is van mit bepótolnom. Egyébként mindkét blogra még ma éjfélig lehet szavazni a Goldenblogon, a kulturális kategóriában, aki eddig még nem szavazott, az tegye meg!

Nagy örömömre végre a Metagalaktika háza tááról is megérkezett a hír, hogy jön a 11. szám, ami az magyar sf történetével fog foglalkozni. Ráadásul jön a Kétszázadik GFK kötet is, ami szintén kötelező beszerzés!

Szóval reszkessetek, visszatértem!

Nem csak sfblogsos, hanem mindennemű internetes tevékenységem abbamarad most egy időre,ugyanis Ösvényékkel utazunk el. Idén Szlovénia az úticél, és majd csak július második hetében térünk haza. Persze most is fotózok majd, és majd összeállítok nektek egy kis válogatás.

Szóval addig is jó nyarat, jó posztolást mindenkinek!

Még szerencse, hogy ma reggel elolvastam Chello bejegyzését, ezért nem hagytam otthon a törölközőmet:

Hát, nincs rajta se 42, se delfinek, de azért a pigvineket is szeressük, nem?

Az előző kinézetet meguntam már kicsit, és hosszas elmélkedés után emellett döntöttem. Remélem tetszik nektek is!

Gondoltam adok magamról egy kis életjelet. Sajnos szokás szerint mikor beindul a pezsgés, jönnek a jobbnál-jobb bejegyzések, akkor érünk el a drága vizsgaidőszakhoz és a zh dömpinghez. Szóval Ösvénnyel nem tudunk kimenni a Könyvfesztre sem.

De legalább a sci-fi olvasás ittvan nekem: elolvastam Dicktől Az ember a Fellegvárat, amelyet meleg szívvel ajánlók mindenkinek, valahova majd kritikát is írok róla. Emelett most Ricu bloggertársunk könyvét olvasom, bár lassabban haladok vele, mint vártam, nincs annyi időm olvasni. Azért jövő héten mindenképp lesz róla kritika a Sci-fi könyveken. Sheenard régóta várt könyvét is meg fogom venni, de hogy mikorra jutok el oda, hogy elolvassam…

Amúgy sok ötletem volt, hogy milyen sci-fis posztokat gyártsak, de végül még egyiket sem írtam meg. Viszont egy dologra mindenképp kiváncsi lennék: véleményetek szerint jó, hogy újrakiadnak régebben megjelent sf könyveket, vagy az támogatjátok, hogy eddig meg nem jelenteket jelentessenek meg a kiadók? sokszor olvastam már pro és kontra véleményeket, most a tietekre lennék kiváncsi.