Nita blogja

Az első évad fergetegessége után már nagyon vártam a második évadot. ami leginkább megfogott a sorozatban, az a páratlan humora, rengeteget nevettem egy-egy rész alatt. Meg hát mégis tele van vámpírokkal és jobbnál jobb pasikkal a True Blood.

A második évadban két fő szál van: egyrészt Sookie utazása Dallasba, hogy felkutasson egy több, mint 2000 éves vámpírt, aki eltűnt. A másik szál pedig Maryann, a különös természetfeletti lény körül játszódik, aki egyre inkább kihatással lesz Bon Temps lakosaira…

Tudni kell, hogy én már azután láttam a második évadot, hogy elolvastam a könyv második részét. Mondanom se kell tán, hogy a sorozat maximálisan eltér a könyvtől. Az első évad még úgy-ahogy követte az eseményeket, de a második szinte már teljesen önállósítja magát. Az az igazság, hogy majdnem abbahagytam a felénél a sorozatot, mivel ez az orgiás vonal kicsit sok volt már nekem, viszont legyőzött a kíváncsiság, és milyen jól tette!

Ugyanis a sorozat második fele sokkal jobb, mint az első. Végre visszatér az első évad sziporkázó humora (Jason butaságából fakad a a legtöbb poén) és Sookie és Bill sem egymást nyüvik, hanem végre folyik az akció, az izgalom a tetőfokára hág.

A mellékszálak közül Jessicát és Hoyt-ot emelném ki, az ő történetüket nagyon szerettem. Emellett még Sam identitáskeresése és kapcsolata Daphneval is remekre sikerült. A finálé pedig igazán látványos lett , összeérnek az addig külön futó szálak.

Emlékezetes jelenetek: Godric halála, Maryann halála, Daphne felfedi Samnek a titkát, bármelyik jelenet, amelyben Eric mejelenik .
Mindent összevetve a nem túl jó kezdet után megint egy igazán true bloodos évadot kaptunk. Talán nem annyira jót, mint az első, de remélhetőleg a harmadik évad már minden képzeletünket felülmúlja majd.