Nita blogja

Tegnap este félálomban vergődve született meg ennek a bejegyzésnek az ötlete. Nosztalgiázzunk kicsit!

Moncsicsi: Igen, szerencsére az én korosztályom nagy részének még volt moncsicsije. Már csak onnan emlékszem arra, hogy nekem is volt, hogy egyszer régen megtaláltuk a pincében, nemrég pedig egy bevásárlóközpontban van bódé, ahol régi játékokat árulnak, és ott volt kicsi és nagy méretben egyaránt. Mert azt mindenki tudja, hogy :”Moncsi, moncsi, moncsicsi, mindig csak a moncsicsi, én meg csak azt kérdezem, hogy miért nincs nekem?”

Pelenkás állatkák: Na, ezeknek a nevére már nem emlékszem. Annyit tudok, hogyha hidegbe raktad a figurát, egy idő után elszíneződött a pelusa, és ha kék lett, akkor kisfiú volt, ha rózsaszín, akkor kislány. Jópár ilyen figurám volt, a szomszéd kislánnyal sokat játszottunk ezekkel.

Polly Pockets: Na, ennek e nevére még emlékszem is. A Polly Pockets egy ilyen kinyitható kis doboz, amiben kicsi kis figurák vannak. A doboz belseje ki van alakítva, nekem például  tengeres volt, amiben volt kis ágyikó meg minden. Persze ezek nem voltak túl olcsóak, ezért nekem több utánzat volt, mint eredeti

Pet Shop Pets: Hu, ezeket nagyon szerettem, rengeteget játszottam velük. Mint a neve is mutatja, itt játék kisállatokról van szó, amelyeknek volt mindig vmi különleges”tulajdonságuk”: például a fehér cicámnak mozgott a feje, és volt olyan kutyus, aminek a feje mozgott a csont után, persze mágnesnek köszönhetően. Még egy kisállat boltom is volt, amiben ha jól emlékszem egy papagáj volt, meg mindenféle állatos kiegészítők, kutyakaja meg ilyenek.

Sütibaba: Akinek az én korosztályomból nem volt lánykánt sütibabája, annak nem is volt gyerekkora. Imádtam ezt a a babát, az isteni illatát, meg hogy egyszer kalapos kislány volt, máskor meg süti. És szerintem az országban én vagyok az egyetlen, akinek tüsi hajú volt a babája. Ugyanis egy időben nagyon rám jött a fodrászolhatnék, és mivel nem volt olyan babám, aminek vissza lehetett csinálni a hosszú haját, ezért én a sütibabámat kopasztottam meg.

Barbie:  Alap. Nekem volt Baywatch barbim, igaz, fele akkora mellekkel, mint Pamela Andersonnak. Volt továbbá Barbie fürdőkádam, Barbie lakóautóm is. sajnos házam nem volt, és a nagy vágyam se teljesült, hogy legyen terhes Barbiem. De Kenem volt!

Én kicsi pónim: Volt egy kicsi belőle, meg egy nagyobb, ami kék volt piros sörénnyel. Ezekkel is elég sokáig el tudtam magamat szórakoztatni.

Tamagocsi: Na jó, ekkor már nem voltam annyira kicsi, de furcsa belegondolni, hogy mekkora őrület volt annak idején az a játék, ma meg sehol sincs már, nem mintha szerintem ezt bárki is bánná. Nekem egy kutyám volt, amit mindig halálra etettem, hogy lehessen neki szurit adni.

Persze lehetne még sorolni a legót, a társasjátékokat, a nagy kártyázásokat apuval…

Amikor tegnap este eszembe jutott ennek a posztnak az ötlete, és végig vettem gyerekkorom játékait, hirtelen eszembe jutott, amit édesanyám mesélt a gyerekkoráról. Tanyán laktak, és hát nem vetette fel őket a pénz. Kukoricacsuhéból volt babájuk, annak varrtak ruhákat. Anyukámnak talán egyetlen egy rendes babája volt, annak is maga varrt ruhákat. A karácsonyfa alatt meg az volt a nagy esemény, ha volt mindenkinek egy narancs… Innen látom csak igazán, hogy nekem mennyire szerencsés gyermekkorom volt abból a szempontból, hogy nagyon sok mindent megkaptam. Másrészt viszont azok, akik kevesebbet kapnak az élettől, jobban meg tudják azt becsülni. Úgy látom, a mai gyerekek sem tudnak igazán mit kezdeni a rájuk zúduló óriási játékmennyiséggel, és pont a lényeg vész el közben: az, hogy értékeljük azt, ami a miénk, vigyázzunk rá, mert a szüleink keményen megdolgoztak azért, hogy nekünk kicsit mindenből több jusson, mint nekik.