Nita blogja

Chelloveck és fairylona után nehéz lesz újat mondanom, de nem bírom ki, hogy ne jártassam a szám a könyvről.

Anthony Sheenard A csonkolás művészete című novelláskötete 14 novellából áll, melyek két fejezetbe lettek felosztva.

Az Elsüllyedt idők című résznek az első története, a Vitézi becsület rögtön a kedvencemmé vált, mert minden érdekel, ami alternatív múlttal/jelennel/jövővel foglalkozik, ez a novella meg egy különösen érdekes gondolatot vet fel. Sheenard történeteinek nagyon erős atmoszférája van, az Elhantolt időn, ami egy modern Faust történet, és Az örökségen ez különösen érződik. Az Őrt állókról a mai napig nem tudom eldönteni, tetszett-e vagy sem, de lassan jobban hajlok a tetszett felé, mert nagyon jó ötlet az Hetek motívuma.

A Határértékek, mely az Európai Unió szabványosítását kritizálja, különösen azért nőtt a szívemhez, mert az EU vizsgám előtti estén olvastam, és gondolhatjátok, mennyi kedveltem akkor az Uniót. Ebben a részben az utolsó novella a Multikulti, amely számomra nem tetszett annyira, a végét olyan befejezetlennek éreztem.

A második rész címe Az emberi kaland. A Lázadás a Holdonnak főleg a csattanója jó, viszont a Mi a nevük a ciklonoknak?… című novella nekem nem tetszett, valahogy nem fogott meg. A Hogyan készítsünk magunknak házi kedveneceket? története és felütése engem először sokkolt, meg hát nem rajongok az egérturmixért , de morbiditása ellenére rendben volt.

A Tolvajok ebben a részben az egyik kedvencem, nagyon jó kis humorbombákat kapunk Sándortól. A másik kedvencem pedig a kötet címadó novellája, A csonkolás művészete, amely a “testékszerek” nagytestvérét mutatja be. A gourmie látogatása kellemes történet, de számomra felejthető.

A Valami élő szintén a kötet egyik kiemelkedő története, és végre egy sztori, amelyben a nők a mindenttudók, és a férfiak tepernek a kegyeikrét!

Az utolsó novella a Mennyi az úthossz?… , amelynek szintén nagyon magával ragadó hangulata van, és Artono-t nem lehet nem szeretni.

Összességében bennem kellemes nyomokat hagyott a kötet, ezek után nagyon kiváncsi vagyok A láthatatlan városra is.

Találtam két nagyon jó kis robotos videót. Az első egy animációs kisfilm, érdemes megnézni, jópofa!

A másik pedig már a jövő zenéje, pontosabban már a jövő zenére táncoló robotjai. Everybody dance now!

Épppen most olvasgattam Chelloveck régebbi blogbejegyzéseit, köztük azt, amelyikben az iwiwen lévő csodákat taglalja.

Na már most nálam a csúcs körülbelül egy vagy két hete következett be. Eddig is bejelölt mindenféle bolt, áruház, szendvicsbár, meg hát mióta egyetemista vagyok, azóta mindenféle egyetemes klub, buliszervíz, minden. Ezeket el szoktam utasítani, egyedül Sid, a lajhárt jelöltem vissza, mert azt jópofának tartottam.
Már azt is kezdem megszokni, hogy olyan emberek jeölnek be, akivel még egy általános iskolába jártam, de a nevét se tudom, csak arcról ismerem, meg olyan emberek a suliból, akik utána köszönni se köszönnek (az ilyenért harapni tudok!!!).

És ekkor megtörtént a csoda: bejelölt a GUMICSIZMA RAJONGÓK. Erre lehet mit mondani???

(Látom a parasztbácsit, amint hazatért a mezőről, leül a gép elé, és mondja az asszonynak: Anyjuk, no végre, bejelölt a Gumicsizma rajongók klubja! )

Találtam egy honlapot, ahol egy kiválasztott képedből például puzzlet, húsvéti tojást vagy Rubik kockát is csinálhatsz! Az én alkotásomat oldalt láthatjátok, érdemes kipróbálni!

Íme két kreálmányom még:

Egy lentebbi posztban megígértem, ha kiolvastam jövőbeli olvasmányaim közül egyet, kritikát írok róla. De hogy írjak egy olyan könyvről, amelynek a Volán buszon való olvasgatás közben szinte minden egyes mondatával összenőttem? Azért megpróbálok valamit összeütni, nem feltétlrnüll kritikát, inkább a benyomásaimat a könyvről.

Szóval jelen könyvünket, mint azt szerintem mindenki tudja, de azért a rend kedvéért ideírom, László Zoltán írta. Ez volt az első mű, amit olvastam tőle, de biztos, hogy nem az utolsó.

A jövő emberiségének az időutazás segítségével (látszólag) megoldódnak a problémái, hisz sikerül három “újabb” Földet találni, messze az idő távlatában, melyet az emberek benépesíthetnek. Most mindent előről lehetne kezdeni, de vajon tud-e az emberiség ezzel a lehetőséggel élni?

A történet három szálon fut, a jövő Budapestjéről Ninaval, a bárénekesnővel indulunk el, ezután az Auróra-Földön kutatva ismerjük meg Emilia Siennent, majd pedig Egyiptomban kapcsolódunk be Baran, a blogger kaladjaiba. Nekem ez utóbbi szál volt a kedvencem, egyben Baran a kedvenc figurám a könyvből. Ő az, aki a média posványában megpróbál valami értelmeset alkotni, akinek nem a szenzáció az első. Egy fiú halála döbbenti rá, hogy valami nagyon nincs rendben a világban. Talán az ő személyisége változik a legtöbbet a könyv során, és neki kell a legtöbb nehézséggel szembenéznie.

Az Föld a történetben már az utolsókat rúgja, az emberek hiába próbáltak meg mindent, a globális felmelegedést nem állíthatták meg. Aki teheti, kitelepül az Újvilágokba, melyet a Társaságok, a már az államokkal vetekedő hatalmú cégek uralnak, és akik azt a látszatot keltik, ezekben a világokban mindenki boldog lesz, minden máshogy folyik majd. Természetesen az emberi természet nem ilyen egyszerű….

Megmondom őszintén, nekem mindig is bajom volt a sok jövőbeli kütyü megértésével, sőt, már a mostani technika lépéseivel is nehezen tartom az iramot. Szerencsére ebben a könyvben a technikai dolgok számomra érthetőek voltak, egy mobot például (a reklámdömpig nélkül) szívesen elfogadnék.

A kedvenc helyszínemmé az Auróra-Földön lévő kiszáradt Földközi-medence lett. A Fal és a vízesés látképe, a teljesen magányos táj nagyon megfogott, óriási kontrasztot képez az óvilági Földön levő tájakkal. Talán annyit hiányoltam a könyvből, hogy az Édent és a Frin-Földet nem ismerhettük meg annyira, pedig az Éden élővilágára nagyon kiváncsi lettem volna.

Ami a történetszövést illeti, a feszültség végig ott lüktet a könyvben, nem volt olyan rész, amit unalmasnak vagy vontatottnak éreztem volna. Jó a három külön szál alkalmazása, és érdekes az is, ahogy végül a szálak összefonódnak, közel sem úgy, ahogy az ember számítana rá. A történet végi csavar teljesen ledöbbentett, ezerféle teóriát gyártottam, de a megoldásnak még a közelében sem jártam. Szerintem a mű egyébként filmre adaptálásért kiált, de a honi viszonyok között ez szerintem csak álom marad…
Külön pozitívumként emelném ki, hogy végre megismerhetjük a jövő Budapestjét is. Nem olvastam még olyan sok sci-fi történetet, de azért néhányon túlvagyok, és ezek legtöbbször a jövő Amerikáját mutatják be, vagy más külföldi nagyvárost. Furcsa volt “látni” a megszokott Budapesti helyszíneket teljesen másként, és a lefestett kép szerintem teljesen reális.

Mint az látható, kissé elfogult vagyok a könyvvel, de profi kritikát ne is tőlem várjatok!   Végül csak annyit mondhatok, tessék a könyvet elolvasni, és ne temessük a magyar sci-fi írást addig, amíg olyan íróink vannak, mint László Zoltán.

Gondoltam megosztom veletek kedvenc sf filmjeimet, viszont rangsorolást ne várjatok tőlem, az anya sem tudja megmondani, melyik gyermekét szereti jobban (bár ilyesmiben még nincs tapasztalatom ).

Mátrix: Csak reménykedhetem benne, hogy én tényleg a billentyűzetet verdesve ülök itt a gép előtt, és nem egy nagy hordó trutymóban fekszem Duracell-nyusziként. Szóval Neot látni kell, avagy kövesd a fehér nyulat!

Mechanikus narancs: Stanley Kubrick olyan látványvilágot hozott össze ehhez a filmhez, hogy csak ámulok és bámulok. Nagyon jó a történet, a színészek, a zene, minden. Szigorúan felirattal nézendő, Kicsi Alex hangjátéka megér egy misét!

Fahrenheit 451: Akárcsak a regény, a film is nagy kedvenceim közé tartozik. Remekül átadja a könyv hangulatát, és a színészeket is csak dícsérni lehet. “Linda, you are absolutely fantastic!”

2001: Űrodüsszeia: Kell tennnem egy töredelmes vallomást: nekem annyira nem nőtt szívemhez a film, mint a könyvváltozat, de ez az én egyéni defektem. Viszont tényleg látni kell, mert a látványvilága egyszerűen FANTASZTIKUS!

V mint vérbosszú: Imádom az alternatív valóságokkal foglalkozó filmeket. Jelen esetben a második világháborút a nácik nyerték meg, és Anglia fasiszta ország lett. Vajon a terrorizmus csak is elítélendő és rossz lehet, vagy nemesebb célok érdkében “megengedett”? És ki mit tekint nemesebb célnak? Talán ez a film közelebb visz a válaszokhoz…

Napfény: Szeretem azokat a történeteket, melyben az atmoszfára szolgál a szorongás felkeltésére. Ez a film is ezek közé tartozik (kivéve az utolsó negyed órát, de azt inkább felejtsük el..). Mentsük meg a Napot, avagy let the sunshine in!

Én, a robot: Most mondjátok, ki ne szeretne egy NS-5-öst otthonra? Igaz, az eredeti Asimov novellafüzérhez nem sok köze van a filmnek, de így is nagyon jó.

Star Wars 1-6: Már gyerekkoromban rajongtam érte, és telejesen bele voltam zúgva Luke Skywalkerbe (mentségemre szolgájon, hogy csak általános iskolás voltam még ). A kedvenc szereplőim a 6. rész végi macik (sajnos a nevük nem jut eszembe, szégyen-gyalázat), és természetesen R2D2.

Szárnyas fejvadász: Aki egyszer is megnézte a filmet, soha nem feledi többé a filmvégi galambos jelenetet…

The man from Earth: Az egyik legkülönlegesebb sci-fi, amit valaha láttam. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan filmen fogom fogom tövig rágni a körmöm, ami egy szobában játszódik szinte végig…

+1: Stalker: Ez az a film, amivel kapcsolatban nagyon ellentétes érzéseim vannak. Amikor néztem, szinte a falat kapartam tőle, utólag viszont annyi kérdést vetett fel bennem, és annyira felkavart…

+2: Az ember gyermeke: Balga módon először kifelejtettem, pedig az elmúlt évek egyik legjobb sc-fi-je! A gyermekkel menekülős 20 perces vágás nélküli jelenetet nem lehet kihagyni!

Ez lennék én, legalábbis a Kiborgizátor szerint. Csak meg kell adnod a keresztneved és máris megtudhatod, neved vajon milyen gépezetet fed. Természetesen az eredményemnek Hadiösvény örült a legjobban.

Szóval tegnap este résztvettem életem első sfportálos találkozóján. Megmondom őszintén, előtte kissé ideges voltam, hogy te jesszus, mi lesz, ha meglátnak élőben, és szívrohamot kapnak tőlem?

Mindenestre ha azt írom, nagyon jól éreztem magam, akkor még közelébe sem járok az igazságnak. Jó volt látni a blogokhoz tartozó arcokat, és természetesen a napi röhögésadagom többszörösét beszerzetem, vizsgaidőszakra spájzolok belőle kicsit.

Gumipóknak és laptopjának köszönhetően született egy novella is, amelyben szinte mindenki keze munkája benne van, egy mondat járt fejenként (persze Chelloveck nem bírta ki, hogy ne írjon kettőt , de megbocsátjuk, mert új színt hozott a novellába ). Persze mikor Sheenardhoz jutott a laptop, rögtön a szívéhez kapott a központozási és egyéb hibáktól, és csak nehezen lehetett rávenni, hogy ne javítsa ki rögtön mindet. Ha minden igaz, Gumipók blogjában majd megismerhetjük a végeredményt.

Szóval klassz kis este volt, rezskessetek, legközelebb sem ússzátok meg, hogy ottlegyek!

Kicsit untatlak titeket azzal, milyen sci-fi könyveket, újságot szándékozom elolvasni a közeljövőben.
Először is a ma megjelent Galaktika van a listámon, amibe már bele is kezdtem. A havi téma a párhuzamos világok, amely nagyon érdekel engem, remélem, jó kis novellákat olvashatok.
Aztán pedig László Zoltán Keringése fog következni. A története érdekesnek ígérkezik, remélem pozitív értelemben keringeni fog velem a világ, ha elolvastam.

Ha kikeringtem magam, utána következhet egy kis vérengzés: belekezdek Szélesi Sándortól A csonkolás művészetébe. Aztán majd megcsonkolom (mármint megcsókolom) Hadiösvényt.

Legvégül pedig Ray Bradbury Az öröm masinériái című novelláskötete van tervbevéve. Bár mivel ez könyvtári könyv, még lehet, hogy előrébb fog kerülni.

Mire ezeket mind elolvasom, el fog telni pár hónap, mivel jön a vizsgaidőszak. A könyvekhez majd kritikát is szándékozom írni.
Ha valakinek van kedve, ossza meg, miket fog olvasni a közeljövőben, esetleg választását indokolhatja is.

Nem kell más hozzá, mint kartonpapír, festék, kreativitás és egy kis hajlékonyság!

Kedves blogolvasó derékfájósok! Kérlek, otthon ne próbáljátok meg utánozni a következő képsorokat!